A Pontibus ETT ajánlattételi felhívást tesz közzé szakfordítási szolgáltatás tárgyában.
Az ajánlattételi felhívás tárgya, leírása
A PONTIBUS Korlátolt Felelősségű Európai Területi Társulás által megvalósítandó, a Külgazdasági és Külügyminisztérium által támogatott „Ipolysági premontrei Magtár rehabilitációja” c. projekt egyes műszaki dokumentumainak
szakfordítása szlovák nyelvről magyar nyelvre
A fordítandó dokumentumok erre a hivatkozásra kattintva érhetők el.
A fordítási mennyiség meghatározása (lehetőség szerint az egyes ismétlődések kiszűrése) az ajánlattevő feladata. A fordítandó dokumentumokra egyösszegű ajánlat nyújtható be azzal, hogy az ajánlattevő az ajánlattételi lapon tájékoztatási célból közli az azonosított karakterszámot is. Az egyösszegű ajánlat fix összeg, az a megrendelés teljesítése során nem léphető túl.
A szolgáltatással érintett fordítandó szöveg a projekt kivitelező kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárásának műszaki-szakmai tartalmának részét képezi. Erre tekintettel a Nyertes Ajánlattevő vállalja, hogy az esetleges hibás teljesítésével kapcsolatos minőségi kifogások intézésére vonatkozó, illetve kártérítési kötelezettségére a Polgári Törvénykönyvéről szóló 2013. évi V. törvényt tekinti irányadónak. E kártérítési kötelezettség kiterjed a projekt fentiekben ismertetett közbeszerzési eljárásának lebonyolítása vagy a későbbiekben a projekt építkezési szakaszában az esetleges hibás vagy kétértelmű fordításokért az Ajánlatkérőt ért károkra, ha a kár közvetlenül a hibás vagy kétértelmű fordítással egyértelmű ok-okozati összefüggésbe hozható.
Nem terheli felelősség a nyertes ajánlattevőt
a) a forrásanyag tartalmában lévő kétértelmű megfogalmazásokért,
b) a forrásanyagban lévő alaki, technikai és tartalmi hibákból eredő fordítási tartalomért,
c) a forrásanyag szerzői jogot sértő tartalmából eredő károkért,
d) a Nyertes ajánlattevőnek nem felróható késedelmes teljesítésért.
Nyertes ajánlattevő az a) és b) pont szerinti tartalom észlelésekor az Ajánlatkérőt köteles értesíteni a hiba azonnali kiküszöbölése és a fenti jogvita elkerülése érdekében.
Teljesítési határidő
A megrendelés visszaigazolásától számított 4 nap. Nyertes ajánlattevő a megrendelést 1 munkanapon belül köteles visszaigazolni.
Fizetési feltételek
Az ajánlattevő által az ajánlatban megadott ár a megrendelés teljesítése során kötött. Az ellenérték kiegyenlítése – a teljesítés igazolását követően – forintban (HUF) történik a nyertes ajánlattevő bankszámlájára történő utalással, a számla kiállításától számított 15 napon belül.
Nyertes ajánlattevő 1 db számla benyújtására jogosult a teljesítés igazolást követően.
Alkalmassági követelmény
Az ajánlattevő fő szakterülete a fordítási szolgáltatás. Ajánlatkérő az alkalmassági követelményt publikus forrásokból, szükség szerint referenciák bekérésével ellenőrzi a nyertes ajánlattevő vonatkozásában.
Kizáró okok
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, aki végelszámolás alatt áll, vagy vonatkozásában csődeljárás elrendeléséről szóló bírósági végzést közzétettek, vagy az ellene indított felszámolási eljárást jogerősen elrendelték, vagy adószámát bármilyen okból törölték, vagy ha a gazdasági szereplő személyes joga szerinti hasonló eljárás van folyamatban, vagy aki személyes joga szerint hasonló helyzetben van.
Az ajánlat elbírálásának szempontja
Ajánlatkérő az ajánlatokat a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás alapján bírálja el. Ajánlatkérő az ajánlattételi, illetve a hiánypótlási felhívásban előírtak szerint, továbbá az ajánlatban, valamint a hiánypótlásban foglaltak alapján dönt. Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy az ajánlatkérő részéről történő kötelezettségvállalás írásbeli megrendelő útján történik. A nyertes ajánlattevő az írásbeli megrendelést írásban (e-mailen vagy papír alapon) köteles visszaigazolni.
Ajánlatok benyújtása
Az ajánlatok benyújtásának határideje: 2024. március 11. 12:00
Az ajánlat benyújtására az innen letölthető ajánlattételi űrlapon van lehetőség. (vagy az űrlappal összhangban lévő adattartalommal más formában megtett ajánlat is elfogadható).
Ajánlatát kérjük, szíveskedjen 1 példányban, a szervezet cégjegyzésre jogosult képviselője által cégszerűen aláírva, az Ajánlatkérő részére szkennelve vagy minősített elektronikus aláírással ellátva, e-mail útján megküldeni, vagy az ajánlatkérő székhelyén személyesen benyújtani.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Ajánlatkérő fenntartja magának a jogot, hogy az eljárást – annak bármely szakaszában – indokolás nélkül eredménytelennek nyilvánítsa.
Az ajánlatok összeállításával és benyújtásával kapcsolatban felmerült összes költség az ajánlattevőt terheli.
Amennyiben ajánlattevő nem teljesíti az ajánlattételi, valamint a hiánypótlási felhívásban előírtakat, ajánlatkérő ajánlatát érvénytelennek nyilvánítja.
Ajánlatkérő fenntartja magának a jogot, hogy az eljárást – annak bármely szakaszában – indokolás nélkül eredménytelennek nyilvánítsa.
A beérkezett ajánlatok elbírálásáról és ajánlatkérő döntéséről az ajánlattevők írásbeli értesítést kapnak.
Kérdéseikkel, észrevételeikkel kapcsolatban az alábbi elérhetőségeken kaphatnak felvilágosítást:
Polák Attila
Tel.: +36-1-233-68-15
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.