Európai Területi Társulások Műhelytalálkozója Kóspallagon

Nyomtatás

Az évente több alkalommal megrendezett szakmai rendezvénynek rendszerint más-más európai területi társulások helyszínei adnak otthont, e találkozó most először valósult meg a Pontibus ETT területén. A Külgazdasági és Külügyminisztérium által szervezett rendezvény egyik fő célja, hogy a szakmai tapasztalatcsere mellett a partnerek közötti kapcsolatok is folyamatosan élénküljenek.

A műhelytalálkozón Popovics Gábor, a Pontibus ETT igazgatója tartott előadást a határon átnyúló projektek adminisztratív, jogi jellegű akadályairól a társulásunk által az Ipolyon megvalósított kajak-kenu stégek telepítésére vonatkozó projekt végrehajtása kapcsán. A tapasztalatok hasznosak lehetnek más ETT-k hasonló tárgyú projektjeinek megvalósítása során.

Bara Zoltán, a Pons Danubii ETT igazgatója bemutatta az általuk készítet mélyinterjúkból levont tapasztalatokat, amely főleg az európai területi társulások tevékenységére, létrejöttének folyamatára tértek ki.

Holop Szilveszer, az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program Közös Titkársága részéről a program végrehajtásával kapcsolatos tapasztalatokat, a 2021-2027-es időszakra folyamatban lévő tervezés jelenlegi állapotát mutatta be. A résztvevők az Innovációs és Technológiai Minisztérium Tervezési és Közvetlen Uniós Forrás-koordinációs Főosztályvezetőjének előadásából a képet kaphattak a hazai „mainstream” operatív programok tervezésének állapotáról is.

A találkozó több más, szakmailag hasznos előadásai mellett kerekasztalbeszélgetés során az ETT-k ismertették az aktuális tevékenységeik, fennálló kihívásaik, problémáik mellett a jövőre vonatkozó elképzeléseket is.

A műhelytalálkozó második napján a résztvevők megtekintették a Társulásunk által Ipolydamásdon telepített kajak-kenu úszóművet, amely a vízitúrázóknak kiváló pihenőhelyként funkcionál. A helyszínen Rományik Ferenc, Ipolydamásd polgármestere ismertette a folyamatban lévő fejlesztéseket, többek között azokat is, amelyek a Társulásunkkal együttműködésben valósulnak majd meg, így különösen a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól elnyert, szaniterkonténer telepítésére vonatkozó projektet, továbbá a RE-START akcióterv keretében megvalósuló elektromos kerékpár-beszerzést és fedett töltőállomás létesítését. A résztvevők megtekintették az INTERREG VA projektből a települések által elnyert Letkés-Párkány kerékpárút Ipolydamásdot érintő nyomvonalát is.

A térség szempontjából kiemelkedő fejlesztés az Ipolydamásdot Helembával összekötő híd megvalósulása. Jelenleg a közbeszerzési eljárás értékelése zajlik.
A helyszínen a résztvevők is láthatták, hogy az Ipoly-menti turisztikai potenciál kihasználatlan, ezért Társulásunk célja továbbra is a terület logikusan felépített, egymásra épülő projektekből álló kisléptékű turisztikai fejlesztése.

Az előadások anyaga a Külgazdasági és Külügyminisztérium honlapjáról érhetők el.

2020.07.31. ETTMuhely1 2