Nyitrán ülésezett a Társulás Közgyűlése

Pest megye delegációját Wentzel Ferencz alelnök úr, míg Nyitra megyét Csenger Tibor alelnök úr és Guťan Dušan igazgató úr képviselte. A találkozás oka a fennállásának már negyedik évfordulóját ünneplő Pontibus Európai Területi Társulás Közgyűlése rendes ülésének megtartása volt.

A Közgyűlés a Társulás két tagja és munkatársai jelenlétében ülésezett. Többek között előterjesztésre került a Társulás 2020. évre szóló tevékenységi terve, illetve a tagok tájékoztatást kaptak a már megvalósult, a folyamatban lévő, illetve tervezett projektekről. A találkozás egyik fő napirendi pontja az elnöki és alelnöki tisztség cseréje volt, ugyanis a Társulás Alapszabálya kimondja, hogy a tagok az elnöki és alelnöki tisztséget kétévente átadják egymásnak és felváltva gyakorolják. Így a Közgyűlés elnöke már másodjára Milan Belica lett és az alelnöki funkciót pedig Szabó István foglalja el. A Társulás igazgatói funkciójában is változás történt, Guťan Dušant, aki 4 évig töltötte be ezt a tisztséget, Popovics Gábor váltja fel. A Társulás szlovák titkárságának a stafétáját Molnár Hörigh Silvia veszi át Sórád Silviától.

Mivel a Pontibus ETT a határon átnyúló együttműködés eszközeként jött létre, a közeljövőben a legnagyobb feladata többek között a RE-START foglalkoztatási akcióterv 7 projektjének megvalósításának segítése, amelyek fő célja az Alsó-Ipoly-Völgyben a foglalkoztatottság növelése, kiemelt figyelmet fordítva a még aktív korú, de inaktív lakosságra, illetve szociális szolgáltatások kialakítása az elöregedő népesség igényeire szabva.