Pontibus EGTCPontibus EGTC
  • Kezdőlap
  • Tevékenység
  • Szervezet
  • Dokumentumok
  • Archívum
  • Kapcsolat

Foglalkoztatás bővítését célzó pályázatot nyújtott be a Pontibus

  • Nyomtatás
  • E-mail

A pályázati eljárás kétfordulós, jelen felhívásban, az első körben egy komplex fejlesztési tervet, a foglalkoztatást segítő térségi akciótervet (TAPE) kell benyújtaniuk a pályázóknak. Az akciótervekben azonosítani kell a térség foglalkoztatási igényeit, illetve olyan összefüggő projekteket kell kidolgozni, melyek a munkahelyteremtést és a határon átnyúló mobilitást célozzák. Az első körben elfogadott akciótervek benyújtói a második körben dolgozzák ki a konkrét projektjavaslatokat, a második kör várhatóan 2018 februárjában kerül kiírásra.

Az akciótervnek egy földrajzilag összefüggő, mindkét országot érintő területet kell megcéloznia. Az akcióterv legalább 3, legfeljebb 8 projektet tartalmazhat, melyek között világos szinergiának kell lennie. Mindegyik projektet a pályázati felhívásban rögzített, választható kulcs-, illetve az ezekhez tartozó kiegészítő tevékenységek mentén kell kidolgozni.

Az akcióterveket konzorciumban lehet benyújtani, egy konzorciumban legfeljebb 24 partner és 8 társult partner (ASP, nincsenek benne a finanszírozásban, de közvetett módon érinti őket a projekt) vehet részt. A konzorciumban részt vevő tagoknak egyedi Projekt partnerségeket kell létrehozniuk, amelyeknek a program határokon átnyúló feltételeit külön-külön is teljesíteniük kell. A projektpartnerség minimális követelménye legalább egy szlovák és egy magyar kedvezményezett részvétele a projektben. Ezt a követelményt automatikusan teljesítik az EGTC-k. Egy projektbe legfeljebb 6 kedvezményezett és 4 társult partner vonható be. Bármely kedvezményezett vagy társult partner több projektben is részt vehet.

A programban a társfinanszírozás aránya (állami vagy önerő) a partner szervezet típusától, illetve a támogatandó tevékenység típusától függ. Az akcióterv költségvetése nincs maximalizálva.

Az elmúlt időszakban számos alkalommal (2017.10.18. – Ipolydamásd, 2017.10.25. Helemba, 2017.11.08. Párkány) tartottunk munkamegbeszélést a potenciális pályázókkal a pályázat szakmai tartalmának kidolgozásáról, a HÉTFA Kutatóintézet közreműködésével.

A többszöri személyes egyeztetés mellett számos alkalommal történtek egyeztetések elektronikus, illetve telefonos úton is. Az alapos előkészítés során olyan projektcsomagok és partnerségi hálózatok kerültek kialakításra, amelyek reményeink szerint támogatásra esélyes akciótervet eredményeztek.

A RE-START címet viselő projekt célterülete az Alsó-Ipoly-völgy, Nyitra és Pest megye határvidéke. Ez a terület számos problémával néz szembe, elsősorban az öregedő társadalommal és a munkanélküliséggel. A térségben rendkívül alacsony a gazdasági aktivitás, nincsen jelentős ipari tevékenység, városi területek, hanyatló ipari létesítmények, vagy rozsdaövezetek. A RE-START akcióterv célja a foglalkoztatottság növelése a meglévő lehetőségek kibontakoztatása által, kiemelt figyelmet fordítva a még aktív korú, inaktív lakosságra.

Ezen eredmények elérése érdekében az akcióterv a következő intézkedéseket tervezi:
1. szociális szolgáltató intézmények hálózatának létrehozása (RE-BOOT)
2. közös kezdeményezés az alkonygazdaság támogatására mentorprogram és KKV-kban megvalósuló foglalkoztatás révén (RE-BOOT)
3. kiszolgáló szolgáltatások a szociális intézmények működésének optimalizálására (RE-NEW)
4. új típusú rekreációs lehetőségek megteremtése, amelyek a térségi vállalkozók számára kínálnak működési infrastruktúrát (RE-CREATION)
5. üresen álló épületek infrastrukturális átalakítása szociális gondozó intézetekké (RE-STRUCTURE)
6. oktatási/képzési programok elindítása (a szociális gondozás és az ügyfélkezelés területén) (RE-HABILITATE, RE-POSITION)
7. az idős generáció aktív öregedését támogató képzési és közösségi lehetőségek (RE-BIRTH)
8. a figyelemfelkeltő kampány, az érdekeltek hálózatba bekapcsolása.

A pályázati dokumentumot a Társulás 2017. december 14-én nyújtotta be. A pályázatról szóló döntés 2018 tavaszán várható.

2017. december 22.
2017. december 22.
  • Magyar (HUN)
  • Slovak (Slovenčina)
  • English (UK)
  • Jogi nyilatkozat
  • Impresszum
  • Adatvédelmi irányelvek
© 2021. Pontibus EGTC. Minden jog fenntartva. All Rights Reserved. A honlap a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával készült.

Mobil Menü

  • Kezdőlap
  • Tevékenység
  • Szervezet
  • Dokumentumok
  • Archívum
  • Kapcsolat